Az ezerarcú hős műhely

A klasszikus mitológia útján egy olyan ismert, már létező történettel foglalkozunk, amely valamiért nem hagy nyugodni téged. Olyan történet, amelyről azt érzed, hogy a hős éppen azzal küszködik, amivel Te! Lehet ez a valaki Hamlet, Csipkerózsika, Akhilleusz vagy akár a Wonder Woman is.  A lényeg, hogy olyan történetet válassz, amelyikről úgy érzed, hogy teljesen azonosulni tudsz (legalább) az egyik szereplővel: ugyanannak a hatalomnak a foglya, ugyanazokat a köröket rója, mint te. A tanfolyam során belehelyezkedünk azoknak a szereplőknek a nézőpontjába is, akik a hőst kihívás elé állítják. Leereszkedünk abba a belső Pokolba, amivel a hősnek dolga van és megszerezzük azt az erőt és tudást, ami által a képessé válik átalakítani saját magát és a körülötte lévő világot is!  

A hősök történetei olyan emberi tapasztalatoknak a tárháza, amelyeket történetmesélő elődeink úgy szereztek, hogy életünk során újra meg újra, különböző formában újra meg újra előbukkantak. Mindannyunk számára jelent valamit a labirintus, amiben el lehet akadni, vagy a sűrű erdő, amiből nem lehet kilátni, ahogyan ismerjük azt is, hogy milyen, amikor kizökken az idő tengelye és nekünk kellene helyretolni azt. Ha nem ismernénk ezeket a helyzeteket, a történetek nem mondanának semmit nekünk. Életünk története egy olyan térképként is elkézelhető, amelyet ezen archetipikus útak újra meg újra járása során rajzolunk meg. Ugyanazon az ösvényen jár Hamlet és Bojack Horseman is.

Ugyanakkor, amennyire azonosak ezek az utak, annyira egyediek is. Akkor válunk hivatásos történetemesélővé, amikor úgy érezzük, hogy a mi történetünk nem illik bele a kánonba. 

A Belső mitológia útján járva ezt a saját történetet fedezzük fel és meséljük el. De nem csak szavakkal mesélünk, hanem – hasonlóan a klasszikus mitológia útjához- egész lényönkkel: meg is testesítjük azokat a figurákat, akik az utunkba akadnak, illetve ellátogatunk azokra a belső helyszínekre, ahol a hős éppen tartózkodik. Olyan ez, mintha önmagunkkal sakkoznánk. Minden lejátszott parti után egy körrel tapasztaltabbak vagyunk abban, hogy mit kezdjünk a bennünk lakó árnyékkal és hogy hogyan tudjuk használni erőnket.

Egy ponton túl értelmét veszti a jó-rossz, barát-ellenség dualitása. A drámaíró számára például a a drámai szereplők olyanok, mint a színek a festő vásznán: az egyik így töri a fényt, a másik meg amúgy. Éppen így, megélve saját magunk „hős” és „ellenség” aspektusait, rájövünk, hogy én-állapotaink, identitásunk is egy kimerevített pillanatkép egy egyébként folyamatosan hömpölygő én nélküli tapasztalás-folyamban. 

A polifónikus tudat műhelyben azt gyakroljuk a mindfulness és storytelling eszközeivel, hogy hogyan tudjunk úgy tekinteni belső világunkra, a bennünk lakó hangokra, mintha azok egy összecsengő, polifónikus zenemű lennének.